A tócsni igazi finomság, aminek számos változata létezik. Az alap a burgonya, amit aztán úgy fejezünk be, ahogy szeretnénk. Pár tippet és trükköt mi is összegyűjtöttünk.
A tócsni igazi finomság, aminek számos változata létezik. Az alap a burgonya, amit aztán úgy fejezünk be, ahogy szeretnénk. Pár tippet és trükköt mi is összegyűjtöttünk.
A tócsni története
A burgonya termesztése a 17. században terjedt el környékünkön, ami aztán lehetővé tette a burgonyás receptek megszületését. Az egyszerű emberek ételéről beszélünk, ami nagyon gyorsan elterjedt szinte minden országban. Minden régió a maga saját nevét használja a tócsnira.
A kulcs az elkészítésben van.
Hogyan készítsünk tökéletes tócsnit?
A burgonyatócsnihoz természetesen burgonya kell, amit a többi hozzávalóval kell elkeverni a megfelelő arányban. Ezek a hozzávalók többnyire:
A fokhagyma mellett a majoránna is nagyon illik a tócsnihoz, de akár kömény is használható. Ahány ház, annyi szokás.
A lereszelt burgonya aránylag gyorsan barnul. Ha lereszeltük, érdemes rögtön forró tejjel leönteni, ezzel meggátoljuk a barnásodást.
A jó tócsni kívül ropogós
A tócsnit az íze mellett azért is szeretjük, mert jó ropogós. Sajnos a tócsni sütése nem a legegyszerűbb feladat. Az sem mindegy, milyen serpenyőt választunk. A vassererpenyő remek megoldás.
A titok abban rejlik, hogy akármilyen serpenyőt is választunk, azt jó alaposan fel kell hevíteni. Először érdemes még a zsiradék nélküli serpenyőt is legalább 2 percig melegíteni, majd ezután beletenni a zsiradékot, a zsiradékba pedig a tócsnitésztát.
A sütés hossza
Ahhoz, hogy tudjuk, mennyi ideig kell sütni a tócsnit, kell egy kevés tapasztalat. Ha túl magas a hőmérséklet, a tócsni megéghet, ha pedig túl alacsony, akkor a tócsni kívül lehet, hogy ropogni fog, de belül nyers marad.
A tócsnit egyik oldalát 2-3 percig sütjük, a másik felének már kevesebb idő is elég.
Zöldséges változatok
Mint minden receptnél, itt is vannak változatok. A burgonya negyedét, vagy akár felét is ki lehet váltani egyéb zöldséggel. Ez lehet burgonya vagy cukkini, de akár zeller vagy sütőtök.
A tócsni nagy múltra tekint vissza, népszerűsége pedig töretlen. Minden háztartás meg tudja találni a maga kedvencét.
Kedvenc tócsni receptjeinket itt találja
1. Pompás burgonyás tócsni nagymamám konyhájából
Igazi klasszikus, ebédnek vagy vacsorának. A recept nem mai, mamámtól tanultam, aki már gyerekkorában is sütögette a kis konyhában. Én jó fokhagymásan szeretem, de ízlés szerint ez is elhagyható. Szerző: Karambola
2. Puha krumplis lepény fokhagymával és majoránnával
Maradt egy kis főtt krumpli, vagy sok a burgonya az éléskamrában? Akkor nosza, itt az ideje kipróbálni a puha krumplis lepényt! A tésztát sóval, jó sok zúzott fokhagymával és majoránnával ízesítettem. A kapott tésztából egy jó nagy bögre segítségével kiszaggattam a korongokat, amit aztán mindkét oldalán készre sütöttem. A pontos időben nem vagyok biztos, ez ránézésre ment, de hozzávetőlegesen oldalankén 2-2 perc
3. Tepsis lapcsánka
Szerintem a nagy hőségben senkinek sincs kedve forró olajon tócsnit sütni. Ha mégsem akarunk lemondani a tócsniról vagy lapcsánkáról, akkor mindenképp érdemes kipróbálni a tepsis változatot. Igaz, kevesebb olaj kell hozzá, a ropogósságot pedig nem tudjuk hozni, de így is tökéletes finomságot a végeredmény. A tésztát füstölt szalonnával gazdagítottam, az elkészült tepsis lapcsánkát pedig önmagában egy kevés tejfölös mártogatóssal, vagy akár köretként is tálalhatjuk. Szerző: Triniti
4. Fantasztikus tejfölös tócsni
A tócsni nagy kedvence a családnak, és annak ellenére, hogy a burgonyareszelés nem a kedvenc konyhai elfoglaltságom, elég gyakran készítem nekik. Próbáltam már mindenféle módon, a tésztájához adtam már különböző sajtokat, cukkinit, répát… Legutóbb a tejfölös változatot próbáltam ki. Aki készített már tócsnit, az tudja, hogy a tészta állaga meghatározza az egészet. Ha a tejföltől túl híg lenne a tészta, akkor liszttel javítható. Sőt, amikor kifogytam a lisztből, zsemlyemorzsával helyettesítettem.
5. Burgonyás-szalonnás korongok
Egy újabb finomság, ami mártogatással főétel vagy nasi, de köretnek is tökéletesen megállja a helyét. Nem kell hozzá minden, az alapja pedig a burgonyapüré. Sőt, ha maradt egy kevés püré, akkor akár azt is használni tudjuk. A pürét pirított hagymával és szalonnával is ízesítjük. A kellő állagot pedig keményítővel érjük el. Nem is marad más hátra, mint bő olajban mindkét oldalát aranyszínűre sütni.
Minden nap tipp ízletes fogásokra az egész családnak
Rövid videó kóstolók, ennek nem lehet ellenállni
Válasszon egy helyen a legjobb receptek közül