Legkedvesebb karácsonyi linzer süteményem

A neten és a szakácskönyvekben számos linzer receptje kering. Számomra mégis ez az egyszerű recept vált be a legjobban (persze a többit is nagyon szeretem), és ezért is adtam neki a legkedvesebb karácsonyi linzer sütemény nevet. Ezt még nagymamámtól tanultam, és persze nincs benne semmi újdonság (talán egy kicsi módosítás a megszokottakhoz képest, mint a citromhéj, vagy a kevesebb/több cukor – ki hogy készíti), mégis az érzelmi kötődés mellett az íze is isteni. A tészta nagyon finom, ráadásul egyszerű vele dolgozni.

Hozzáadta:admin, 19.12.2016
Kategória: Karácsony, Desszertek, Sütemények
Legkedvesebb karácsonyi linzer süteményem

Hozzávalók

Szükségünk lesz:
300 gbúzafinomliszt
200 gvaj
100 gporcukor
1-2 dbtojás sárgája (kisebből kettő, nagyobból egy)
1/2 dbcitrom reszelt héja (elhagyható)

Elkészítés menete

  1. Az összes hozzávalót egy tálba tesszük, alaposan eldolgozzuk, fóliába csomagoljuk, majd legalább 1 órára a hűtőszekrénybe tesszük pihenni. Az én tésztám most 2 napot volt a hűtőben, és nagyon jó volt vele dolgozni J
  2. A tésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd különböző alakokat/formákat szaggatunk ki belőle. A kiszaggatott formákat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, majd 180 fokon 8 perc alatt megsütjük (a sütési idő nagyban függ a tészta vastagságától, ezért kövessük figyelemmel a sütési folyamatot).
  3. A kész formákat kedvenc lekvárunkkal megkenjük, összetapasztjuk, majd fantáziánk szerint díszítjük. Én most egyszerűen csak porcukorral hintettem meg.

 

Blogom:  Adkas tastyfood