Ételek hüvelyesekből – levesek, főzelékek, fő fogások

Hüvelyesek

A hüvelyes zöldséges közkedvelt és egészséges alapanyagok, nagyon népszerűek a konyhában. A legismertebbek és egyben legkedveltebbek a borsó, a bab, a lencse, a csicseriborsó és a szója.

A hüvelyesek gazdagok energiában és tápanyagban. Kiváló fehérjeforrások, a növényi eredetű fehérjék pedig nagyon fontosak a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A fehérje mellett rost- és vitamintartalmuk is magas, ráadásul a kalcium és vas is megtalálható bennük. Az általános ajánlások szerint hetente egyszer legalább érdemes hüvelyesből készült ételt fogyasztani.

A hüvelyesek elkészítése számtalan módon történhet. Kétség kívül a sűrű levesek és főzelékek vannak az első helyen a képzeletbeli szakácskönyvekben, de akár köreteket is kiegészíthetünk velük. Sőt, nagyon jól mutatnak salátákban és húsos fogásokban is.

Mindent mutat


Recept Sűrű babfőzelék kolbásszal vagy sertéshússal
Sűrű babfőzelék kolbásszal vagy sertéshússal
Hozzáadva: 16.10.2021
Nem kell ahhoz nagy tudomány, hogy finomságot készítsünk. Néha az egyszerűségben a szépség, ebben az esetben pedig az íz. Szerző: Triniti
Előkészítés 15 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Chilli con carne rizzsel
Chilli con carne rizzsel
Hozzáadva: 9.10.2021
Chilli con carne egy különleges összetevővel. Köretnek rizst választottam, de szinte bármi jó hozzá, rajtunk múlik.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Tejszínes zöldbabfőzelék burgonyával, tojással és husival
Tejszínes zöldbabfőzelék burgonyával, tojással és husival
Hozzáadva: 11.9.2021
Fantasztikus zöldbabfőzelék mindenféle finomsággal! Aki szeretné, az akár sűrűbb főzeléket is varázsolhat, de mi jobban szeretjük a kicsit hígabb állagot. Szerző: Nada I (Rebeka)
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Cowboy bab
Cowboy bab
Hozzáadva: 20.6.2021
Ha kevés az időnk, de mégis valami finomság kell az asztalra, akkor ez a babos étel remek választás. Szerző: Romcay
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Krémes rizottó borsóval
Krémes rizottó borsóval
Hozzáadva: 5.1.2021
A „magyar” és olasz rizottó közt bizony számos különbség lelhető fel. A mi konyhánkban a rizottó szárazabb, csirkehússal készül, némi zöldséggel. Gondoltam, itt az ideje ezen változtatni és jobban megismerni az eredetit. A krémes rizottót borsóval készítettem, a tetejét pedig parmezánnal is megszórtam. A receptből természetesen a száraz fehérbor sem hiányzik. Szerző: Nada I (Rebeka)
Előkészítés 10 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Könnyű csirkemellsaláta babbal és sajttal
Könnyű csirkemellsaláta babbal és sajttal
Hozzáadva: 2.1.2021
Ezt a könnyű csirkemellsalátát babbal és sajttal tettem még finomabbá. Az elkészítése egyszerű. Szerző: Mineralka
Előkészítés 15 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Répás-borsós csirkesaláta
Répás-borsós csirkesaláta
Hozzáadva: 2.1.2021
Egyszerű, egészséges, ízletes. És ami még fontosabb: szinte lelkiismeret-furdalás nélkül fogyasztható. A majonézt joghurtra cseréltem. Aki nem foglalkozik a kalóriával, az persze bőven készítheti majonézzel is. Az öntetet pár csepp citromlével, vagy akár csemegeuborka levével is tudjuk ízesíteni, gusztus dolga. Szerző: Triniti
Előkészítés 20 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Tejfölös brokkolisaláta
Tejfölös brokkolisaláta
Hozzáadva: 2.1.2021
Kiváló saláta a diétás napokra. Könnyű, ízletes, egyszerűen elkészíthető.
Előkészítés 20 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Borsós krumpligombóc pirított szalonnával és parmezánnal
Borsós krumpligombóc pirított szalonnával és parmezánnal
Hozzáadva: 2.1.2021
Kicsit eltér a megszokottól, de ez a borsós krumpligombóc színre és ízre is eltér a klasszikustól, és ez a nagy előnye. Finom, ráadásul a sós pirított szalonna és karakteres parmezán tökéletesen kiegészíti ezt a fogást. Szerző: Nada I (Rebeka).
Előkészítés 30 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Szaftos pulykacsíkok
Szaftos pulykacsíkok
Hozzáadva: 6.7.2020
Ha gyors ebédet vagy vacsorát kell rittyenteni, akkor a szaftos pulykacsíkok egy nyerő ötlet. Ha már a pulykahúst csíkokra vágtuk és a vöröshagymát felkockáztuk, a többi gyerekjáték. A vöröshagymán kifehéredésig pirított pulykahúst fűszerezzük, puhára pároljuk, mustárral, ketchuppal és konzerv zöldségekkel ízesítjük. Tálalásnak legutóbb curry-vel ízesített rizst választottam. Szerző: Mineralka
Előkészítés 15 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Nyári brokkolileves
Nyári brokkolileves
Hozzáadva: 18.6.2020
A zöldséges leves igazi vitaminbonba, és mivel itt a jó idő, egyre olcsóbban is lehet hozzáférni. A klasszikus levesek mellett a brokkolileves is nagyon népszerű a család körében, amit ráadásul szaggatott grízes galuskával készítek. A gyerekek imádják a kisebb galuskát, ezért mindig eleget teszek ennek a kérésnek. A zöldségek gyorsan megpuhulnak, a leves elkészítése sem tart órákig. Szerző: Mineralka
Előkészítés 15 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Lencsefőzelék tükörtojással, pirított kolbászkarikával
Lencsefőzelék tükörtojással, pirított kolbászkarikával
Hozzáadva: 12.6.2020
Néha a legegyszerűbb dolgok a legfinomabbak. A lencsefőzelék nekem ilyen: imádom minden változatban! Nekem ez a verzió vált be a legjobban, a tetején természetesen a pirított kolbászkarikával és lágy sárgájú tükörtojással. Egy-két szelet, puha, lágy kenyér teszi a végén tökéletessé a kompozíciót. ízlések és pofonok... Szerző: Karambola
Előkészítés 30 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Húsos-zöldséges rizs
Húsos-zöldséges rizs
Hozzáadva: 3.1.2020
Nálunk ez a fogás magyaros, húsos-zöldséges rizottó néven futott, de el kell ismernem, hogy az olaszok valószínűleg padlót fognának, ha rizottót emlegetnék és ezt a húsos-zöldséges-rizses ételt tálalnám. Ettől függetlenül mi nagyon szeretjük, és imádjuk reszelt sajttal és temérdek mennyiségű csemegeuborkával! Ez az egytálétel minden alkalomra tökéletes, és szerintem már régen túlmutatott a „menzás” korszakon. Lehet játszadozni az ízekkel, színekkel, formákkal. Szerző: Mineralka
Előkészítés 30 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Újévi lencseleves
Újévi lencseleves
Hozzáadva: 30.12.2019
Hát ahány ház, annyi szokás! És ez igaz az újévi lencsére is! Legyen szó főzelékről, salátáról, vagy akár lencselevesről, mindenki másképp csinálja. Nálunk az újévi lencseleves készül az év első napjára, ráadásul nagyon egyszerűen, csupa házias alapanyagból. Beáztatott lencse, sárgarépa, zsíron pirított vöröshagyma, finom pikáns kolbász, zúzott fokhagyma, babérlevél, só, bors, ecet, bors, sűrítőanyagnak finomliszt... Szerző: Rebeka
Előkészítés 35 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Hamis burgonyasaláta
Hamis burgonyasaláta
Hozzáadva: 21.7.2018
Na jó, nem burgonyasaláta, mert nincs benne burgonya, de nem tudtam jobb nevet találni neki. A hamis burgonyasalátában a burgonyán kívül minden megvan, talán a cukkini tűnhet egy kicsit extra hozzávalónak. A szósz nem más, mint majonéz, az apróra vágott, puha zöldségre és főtt tojásra pedig már csak só és bors került. Ez az a saláta, amin mindig másmilyenre sikerül, de mindig finom! Szerző: Lacusin
Előkészítés 35 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Tofus szendvicskrém
Tofus szendvicskrém
Hozzáadva: 10.2.2018
A tofus szendvicskrém egy végtelenül egyszerű recept. És mivel szeretem a nagyon egyszerű recepteket, a tofus szendvicskrémet is sokszor készítem. Gyakorlatilag 15 perc alatt elkészül. Mivel a tofu nagyon könnyen feldobható, a retken kívül bármilyen más zöldséggel és egyéb fűszerekkel is készíthető. Füstölt tofuval is nagyon finom. Szerző: Andie
Előkészítés 15 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Csicseriborsós krém
Csicseriborsós krém
Hozzáadva: 6.1.2018
Ez a csicseriborsós nagyon sok mindenben eltér a boltokban kapható hummusztól. Én nagyon szeretem a csicseriborsót, sok-sok főzeléket és pörköltet készítettem már belőle, de az egyik legnagyobb kedvencem mégis ez a finom, reszelt sárgarépával és fokhagymával feldobott csicseriborsós krém. Száraz és konzerv csicseriborsóból is készíthetjük. Konzervből jóval gyorsabb, a száraz csicseriborsót nem árt legalább egy éjszakára szódabikarbónás vízbe áztatni, és utána természetesen puhára kell főzni.
Előkészítés 20 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Zöldségleves daragaluskával
Zöldségleves daragaluskával
Hozzáadva: 23.11.2017
Nekem a finom, forró, gőzölgő, egyszerű levesek mindig gyerekkoromat és az otthont juttatják eszembe. Semmi extra fűszer, semmi csavar, csupán finom, egyszerűen beszerezhető zöldségek, alapanyagok, egy kis só, bors… Pár hozzávaló, és mégis mennyire finom leves varázsolható belőle! Anyukám mindig szeretettel és örömmel készítette nekünk, mi, gyerekek pedig nagyon gyorsan be is faltuk. Talán ezért is szeretem készíteni a zöldséglevest daragaluskával. Nemcsak azért, mert finom, hanem mert örömet tudok vele szerezni.
Előkészítés 45 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Téli leves füstölt hússal
Téli leves füstölt hússal
Hozzáadva: 20.11.2017
A gazdag ízvilággal rendelkező, forró levesek nagyon jól esnek a hosszú, hideg estéken. Főleg akkor, ha a zöldségen kívül hús is van benne. Az egyik nagy kedvencem a téli leves füstölt hússal. Az elkészítéséhez a húson kívül válogatott száraz hüvelyeseket, répát, fehérrépát és zellert használtam. Az elkészült leves nemcsak laktat, hanem fel is melegít, ráadásul nagyon jól lehet játszani az ízekkel, ízvilággal.
Előkészítés 75 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Szlovák bableves
Szlovák bableves
Hozzáadva: 12.11.2017
Minden nemzetnek, népcsoportnak megvan a maga jó kis konyhája, és szeretem elcsípni ezeket a jellegzetességeket, finom ízeket. Ezt a levest Szlovákiában ettem először, és annyira megfogott, hogy azóta én is nagyon szívesen készítem a családnak. Persze egy csomó párhuzam vonható más tájegységek bableveseivel. Én ezt a levest konzerv babból készítettem, mert egész egyszerűen előző nap elfelejtettem beáztatni a babot.
Előkészítés 30 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Egyszerű borsóleves
Egyszerű borsóleves
Hozzáadva: 11.11.2017
Ez a borsóleves nemcsak egyszerű, hanem nagyon gyors is. Fagyasztott borsóból készítem, amit egyszerűen fűszerezek és megfőzök. Nem kap se rántást, se más „extra” ízesítést, hanem egész egyszerűen 15 percig főzöm. Amíg a borsóleves készül, elkészítem a daragaluska – gombóc tésztáját. A gombócokat megformázom, beleteszem a forró levesbe, 5 percig főzöm, és el is készült. Jó étvágyat!
Előkészítés 30 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Savanyú káposztás bableves
Savanyú káposztás bableves
Hozzáadva: 10.11.2017
A savanyú káposztás bablevest nemcsak a savanykás íz tesz felejthetetlenné, hanem az ínycsiklandó füstölt hús is, ami elengedhetetlen kelléke ennek a laktató levesnek. Hideg napokon előszeretettel készítem, és akár több napig is képes vagyok fogyasztani. A babot nem áztattam, hanem simán babkonzervet használtam, és nemes egyszerűséggel a levével eyütt hozzáadtam a leveshez.
Előkészítés 50 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Zöldségleves kukoricagombóccal
Zöldségleves kukoricagombóccal
Hozzáadva: 7.11.2017
Egy tál forró, finom, ízletes leves sokszor csodákra képes. Emlékeket ébreszt, felmelegít, meggyógyít, és még ráadásul finom is. A tél közeledtével, az esős és hideg napokon előszeretettel készítem ezt a nagyon finom zöldségleves kukoricagombóccal. A szalonnának, gyömbérnek, hagymának és fokhagymának köszönhetően kellően pikáns, a zöldségek pedig elengedhetetlenek. Friss petrezselyemzölddel, kukoricagombóccal igazán laktató finomság.
Előkészítés 40 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Egészségesebb, fitnesz bableves
Egészségesebb, fitnesz bableves
Hozzáadva: 7.11.2017
Néha az egészséges és diétás ételek elkészítése igazi kihívás. Én ragaszkodok a jól bevált ízekhez, fűszerekhez, és ez alól a leves sem kivétel. Az igazi nagy kedvencem a zöldséges bableves, amit azelőtt nem kevés csipetkével szoktam készíteni, vagy éppen tejfölös liszttel behabarni. A diétám során sajnos kénytelen voltam átvariálni a dolgokat, és elkészítettem ezt az egészségesebb, fitnesz bableves. Tudom, hogy a burgonya elég kalóriadús és nem illik a diétába, de ennyi bűnözés talán belefér.
Előkészítés 40 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Laktató csicseriborsós csirkesaláta
Laktató csicseriborsós csirkesaláta
Hozzáadva: 1.3.2017
Sokszor mondogatják nekem otthon, hogy a saláta az inkább egészséges nasi, mint főétel, és egyáltalán nem laktató, és ha megeszik, fél óra múlva megint éhesek… Csupa kifogás, de egyszer kaptam az alkalmon, és elkészítettem a laktató csicseriborsós csirkesalátát. Sok zöldség, finom fűszeres hús, és a jellegzetes ízű, energiában gazdag csicseriborsó. Ennek köszönhetően a saláta tényleg laktató, férjem is alátámasztotta.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Színes babsaláta
Színes babsaláta
Hozzáadva: 21.2.2017
A saláta mindig remek választás, ha valami könnyűre és egészségesre vágyunk. Az egyik nagy kedvencem a színes babsaláta, aminek rengeteg változata létezik. Én imádom, ha a hozzávalók roppannak a számban, ezért is készítem rengeteg zöld salátalevéllel, koktélparadicsommal, na és persze fenyőmaggal. Hogy egy kis lágyságot vigyek a salátába, mozzarella sajtot tépkedek bele (vagy apró kockákra vágom, mikor milyenre van gusztusom), az újhagyma és póréhagyma pedig szerintem elengedhetetlen. A citromos-olívaolajas öntettel meglocsolom, és már kész is. Önmagában is nagyon laktató, használható köretnek, vagy fogyasztható pirítóssal, friss péksüteménnyel.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Tojásos-zöldborsós karfiol
Tojásos-zöldborsós karfiol
Hozzáadva: 12.2.2017
A karfiol egy fantasztikus zöldség, amit rengeteg módon el lehet készíteni. Ahány ház, annyi tejfölös karfiol recept, és akkor még nem esett szó a rengeteg féle képpen elkészített rakott karfiolról, vagy épp a karfiolkrémlevesről. Én legutóbb egy húshagyó ételt próbáltam ki, a tojásos-zöldborsós karfiolt. Főtt karfiol, finom zöldségek, tojás, kevés fűszer, és máris kész a pompás, egészséges fogás. Laktató, könnyű, és nemcsak főételként, hanem köretként is tálalható. A család tetszését elnyerte annak ellenére, hogy nem volt benne semmi hús, és ha nem is gyakran, néha azért megpróbálok ilyen fogásokat is becsempészni az étrendbe.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Ízletes húsos babsaláta
Ízletes húsos babsaláta
Hozzáadva: 10.1.2017
Ha maradt ki egy kis hús a vasárnapi marhahúslevesből, akkor itt egy remek és ízletes recept az újrahasznosításra. Az ízletes húsos babsaláta nemcsak salátának, hanem főételnek és köretnek is tökéletesen megállja a helyét. Én szeretem az erős ételeket, ezért is teszek bele chilli paprikát, de természetesen ez ízlés dolga és bátran elhagyható. A hús mellett a fő komponens a vörösbab és a lilahagyma, a zöldsaláta pedig egy kis frissességet és színt visz az ételbe. A salátát a ropogós dió koronázza meg, valamint az elengedhetetlen borecetes öntet.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Könnyű csirkesaláta babbal és sajttal
Könnyű csirkesaláta babbal és sajttal
Hozzáadva: 8.1.2017
A csirkemellet rengeteg módon fel lehet használni. Íme egy remek és könnyű csirkesaláta babbal és sajttal, amihez főtt csirkemellet használtam. A zöldségekkel sem spóroltam, most savanyú uborkát, babot és kukoricát használtam. Hogy kicsit megbolondítsam a textúráját a salátának, egy serpenyőben kenyeret pirítottam, felkockáztam, és ezt is hozzáadtam a csirkesalátához. Könnyű, finom, egészséges, kiváló könnyű vacsora, de akár köretként is tálalható.
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
Recept Lencseleves
Lencseleves
Hozzáadva: 4.9.2016
A lencseleves egy közkedvelt leves Magyarországon. Különösen új év napján fogyasztják rengetegen, hiszen úgy tartják, hogy: ha új év napján lencsét eszünk, akkor biztosan tele lesz a pénztárcánk a következő évben.
Előkészítés 20 perc
RECEPT MEGJELENÍTÉSE
1
LEGÚJABB HOZZÁSZÓLÁSOK RECEPTEKHEZ